Gondolatok a referencia marketingről I.

Referencia Marketing eszközök

kacsázás
Ez egy remek kő! Figyeld meg, milyen jól fog kacsázni!

– hangzott a mondat a tóparton játszó fiúk felől.

Igen, ők is azt az ősi játékot játszották, amelyet mindannyian ismerünk. Lapos kavicsokat kerestek a part mentén és megpróbálták úgy eldobni, hogy sokszor megpattanjon a víz felszínén. Sőt,  igyekeztek megszámolni, hogy egy-egy kőnek hányszor sikerül továbbpattannia. Mi sokszor versenyeztünk is ebben. Még ma is nevetünk a fiúkkal, amikor eldobunk egy követ a víz felett.

Azt hiszem, üzletemberként, ugyan ezt a „játékot” játsszuk, persze a tét már egészen más.

Ma azt szeretnénk elérni, hogy miután szolgáltattunk egy ügyfelünknek, az ajánljon  tovább bennünket, legalább úgy, mint a tó felszínén futó kavics.

Ma már a virtus abban áll, ki tud több új ügyfélhez eljutni egy-egy jól elvégzett munka ajánlása révén.

Amikor a biztosítók világában dolgoztam – úgy a 90-es évek táján – szembeötlött egy különös szokás, amit előszeretettel tanítottak az üzletkötőknek.

Arra kérték őket, hogy miután elbeszélgettek egy ügyféljelölttel – függetlenül attól, hogy kötöttek-e üzletet vele, vagy sem – kérjenek ajánlást a tovább lépéshez. Mert a statisztika már akkor kimutatta, hogy sokkal nagyobb az esélye arra, hogy az ajánló ismerőse hajlandó időpontot adni, mint ha ugyanazt az embert ismeretlenül hívná fel az üzletkötő.

Azt gondolom, hogy a referencia marketinghez, itt a XXI. század elején,  már egészen más módszerek szükségesek.


Persze ha neked eddig működött valami, azt nem kell abba hagynod.

Sőt erősítsd meg azokkal, amiről itt olvashatsz.

Szerző : Sebők Zsolt

Címkék: , , ,

2 hozzászólás “Gondolatok a referencia marketingről I.” bejegyzésre

  1. Winkler Balázs szerint:

    Nagyon tetszik ez a köves hasonlat! Alá tudom támasztani, hogy működik ugyanez az effektus az üzleti életben is :) szinte csak ilyen pattogtatós módszerrel szerz… kapunk új ügyfeleket a meglévőktől.

  2. Árvai Péter szerint:

    Igen, azt gondolom, hogy ez a dolog elég régi fejsze már, csak az új eszközök néha jönnek, aztán mennek…de végül, az alapokhoz vissza kelltérni, a nehéz időkben.

    Ember vagyok, kapcsolatokra van szűkségem, és bűntetlenül nem zsákmányolhatom ki az életet, mert eőbb utóbb rácseszek, és valahol benyújtják a számlát!

    Sok sikert Balázs, továbbra is!

Itt lehet hozzászólni !